Négy település együtt a közös értékekért és a kohézió erősítéséért
2023/06/30
Összefoglaló:
TOP-5.3.1-16-BS1-2017-00011 azonosító számú, „A helyi identitás és kohézió erősítése Csorvás, Gerendás, Kétsoprony és Kondoros települések lakói számára” c. pályázat az Irányító Hatóság döntése értelmében 100%-os intenzitású vissza nem térítendő támogatást nyert.
A projekt európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A projekt egyik átfogó célja a közösségfejlesztési folyamatok kezdeményezése és megvalósítása, melynek meghatározása a közösségek részvételével.
Konzorcium vezető: Csorvás Város Önkormányzata
Konzorciumi partnerek: Gerendás Község Önkormányzata, Kétsoprony Község Önkormányzata, Kondoros Város Önkormányzata
A projekt átfogó célja volt Csorvás, Gerendás, Kétsoprony, Kondoros településeken élő lakosság közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztése a célterületen. Elérni kívánt cél volt továbbá az elmúlt évekre jellemző lakosságszám növekedés pozitív befolyásolása oly módon, hogy a lakosság a projektnek köszönhetően felismerje a közösség, mint összekovácsoló erő fontosságát, megértsék, hogy egyén szintjén a közösségi életben való részvétel a saját életminőség javítását, az önmagunkért való felelősségvállalást is jelenti.
A projekt részcéljai szorosan illeszkedtek a pályázati felhíváshoz, ugyanakkor támogatta a települések stratégiai fejlesztési elképzeléseit, melyek fontos fejlesztési pillére a népességmegtartó képesség erősítése a helyi identitástudatra, értékteremtésre és életminőség javítására alapozva. A települések számára kitűzött cél az volt, hogy a helyi lakosság egymásra utaltságának felismerésén és a helyi problémakezelés módszereinek kialakításán keresztül olyan közösség jöjjön létre, ahol az itt élők ne csak lakóhelyüknek, hanem otthonuknak is tekintsék településüket.
A projekt sikeres volt, a konzorcium mind a négy településének lakossága pozitívan nyilatkozott, illetve sokkal jobban megismerte saját települését és a konzorciumi településeket. Megvalósultak a lakosság és a különféle szervezetek együttműködését dinamizáló és fenntartó közösségi akciók, tevékenységek, események, programok, folyamatok.
A kedvezményezett neve: Csorvás Város Önkormányzata
A projekt címe: A helyi identitás és kohézió erősítése Csorvás, Gerendás, Kétsoprony és Kondoros települések lakói számára
A projekt azonosító száma: TOP-5.3.1-16-BS1-2017-00011
A projekt fizikai befejezésének dátuma: 2023.06.30
A támogatás összege: 20 372 819.- HUF
A támogatás 100 % intenzitású, vissza nem téritendő támogatás
A projekt európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg.
További információ kérhető:
Csorvás: 66/258-001 e-mail: pmh@csorvas.hu
Gerendás:
Kétsoprony: 06-66/ 246-016; email: jegyzo@kktv.hu
Kondoros: